Küzdősportok

"A boksztudás dönt majd, hogy ki tudja jobban ráerőltetni az akaratát a másikra"

A december 11-i New School Promotion gála programjában egy igazi magyar derbi is helyet kap, ahol a tét az IBO gazdátlan nagyközépsúlyú nemzetközi bajnoki öve lesz Kis Máté és Szili István 10 menetre kiírt meccsén.

A Sport365 stábja Kis Mátét kérdezte az összecsapásról.

 – Hogy sikerült a felkészülésed? Milyen formában érzed most magad?
– Nagyon jól sikerült. 8 hetes kemény felkészülésen vagyok túl. Szeptember 14-én volt az utolsó összecsapásom, azóta nem volt leállás. Nagyon szépen felépítettük Gál László edzőmmel erre a mérkőzésre való felkészülésemet. Mind kondicióban, mind álloképességben és dinamikában is sokat fejlődtem.

""
Fotó: Kis Máté/facebook

– Mit tudsz a mostani ellenfeledről, miket tartasz az erősségeinek?
– Szili István egy rendkívül rutinos, világszínvonalú bokszoló. Nagyon rakkolós, igazi harcos a ringben. Mindemellett nagyon jó sportember. Úgy gondolom, igazi parázs csata lesz.

– Mennyire befolyásolhat majd, hogy nem lesznek nézők a ring mellett?
– Nyilván ez egy új dolog lesz, hiszen megszokhattuk már a mérkőzések során, hogy szinte mindig teltház előtt bokszolok. Úgy gondolom alkalmazkodni tudok majd a helyzehthez, és tudom, hogy a TV-képernyő előtt fog szurkolni a családom, a barátaim, a szeretteim, illetve a szurkolótáborom. Ennek tudatában bele adok mindent ebbe az összecsapásba.

– Milyen összecsapásra számítasz és mi döntheti el ezt a harcot?
– Mindenképpen 10 menetre készülünk. Nem gondolnám, hogy mindketten fejvesztve belerohanunk majd a nagy harcokba. Ez magáról a boksztudásról fog szólni, hogy ki tudja ráerőltetni a másikra az akaratát.

"" 
Fotó: Kis Máté/facebook

– Az, hogy ez egy címmérkőzés, nagyobb nyomás alá helyez téged?
– Nyomást sosem helyezett rám egy ilyen nagy tét. Mindig csak plusz energiát adott. Ez most is nagyon nagy motivációt ad, és dúl bennem a bizonyítási vágy.

– Rácz Félix is ott lesz a ring mellett mint supervisor. Dolgoztál vele együtt korábban. Milyen emlékeid vannak róla?
– Ő segítette a profi pályafutásom elindítását. Csak pozitív dolgokat éltünk meg együtt. Többek között hozzá segített egy profi magyar bajnoki cím, és egy WBO interkontinentális címmérkőzéshez. Sokat köszönhetek neki, ő általa jutottam el ilyen szintre, amit képviselek.

– Mit üzensz a rajongóidnak?
– Kísérjenek figyelemmel és a TV-n keresztül is szurkoljanak majd minden erejükkel, és én kiadom magamból majd a maximumot.

""
Fotó: Kis Máté/facebook

A Sport 365 stábja élőben jelentkezik a gáláról!

Sport365.hu – "Egy igazi parázs csata lesz, de szerintem a ring intelligencia fog győzni"

December 11-én Bacskai Balázs a német Nick Klappert ellen szerezheti a betöltetlen WBO nagyváltósúlyú interkontinentális bajnoki címét, a Vasas sportcsarnokában. Fotó: New School Promotion/Facebook A gála programjában egy igazi magyar derbi is helyet kap, ahol a tét az IBO gazdátlan nagyközépsúlyú nemzetközi bajnoki öve lesz Kis Máté és Szili István 10 menetre kiírt meccsén.

 

Borítókép: Attila Vér Photography